Facebooktwitterredditpinterestlinkedintumblrmail

red snail  Pályázati felhívás köztéri akciókra green snail

HOSSZABBÍTVA MÁJUS 1-IG!

Nemnövekedés gondolatiságának legfontosabb eleme, hogy a munkamegosztás ésszerűsítésével és a felhalmozás csökkentésével újra az ember, a közösség, a kreativitás és a szabadidő kerüljön a középpontba. Miközben több száz gazdasági és társadalmi szakértő a Corvinus Egyetemen ennek a gyakorlati megvalósításán dolgozik majd, addig mi szeretnénk egy kis ízelítőt adni Budapestnek ebből a színes utópiából.

Várunk valamennyi egyéni alkotó, sportoló, szervezet, csoport, önképzőkör egyedi és megvalósítható ötletét, amely a Fesztivál ideje alatt egy rövid időre új színt visz egy budapesti köztér életébe, és ezzel gazdagítva a résztvevők és a járókelők élményét az adott környékkel kapcsolatban. Az akció egyszerre legfeljebb 15 percre veheti használatba ugyanazt a közteret. Az akció többször megismételhető.

További információ, pályázati felhívás, jelentkezési lap

a megvalósulás időpontja:

2016. augusztus 30-től szeptember 3-ig

a megvalósulás helyszíne:

Budapest

pályázók köre:

Előadó- , Képző-, Ipar-, Konyha-, Élet-, Hobbi- és Harcművészek, Építészek, Írók, Költők, Zenészek és Filmesek, hobbi és profi Sportolók

pályázat leadásának határideje:

2016. május 1. (éjfél)

műfaj, forma:

köztéri akció, installáció, flashmob, városi séta, közösségi esemény

(sportesemény, utcazene, kórus, stb.)

időtartam: egyszerre legfeljebb 15 perc

pályázáshoz szükséges anyagok:

kitöltött JELENTKEZÉSI LAP

(a terv leírása, tervezett költségvetése, javasolt helyszíne és időpontja, megvalósítási javaslat)

2016-ban Magyarország ad otthont az 5. Nemzetközi Nemnövekedés Konferenciának, amelyet kétévente rendeznek meg. Párizs, Barcelona, Velence és Lipcse után 2016. augusztus 30 és szeptember 3 között Budapest látja vendégül a téma több mint négyszáz nemzetközi szakértőjét. Pályázni a konferencia hetében Budapesten megvalósuló köztéri akció tervével lehet, mely hozzájárul, hogy a város az esemény idejére egy hatalmas játszótérré váljon.

A Nemnövekedés, olyan mozgalom, ami nem akar párttá alakulni. Gondolkodásmód, aminek középpontjában nem a GDP növekedés, hanem az ún. boldogság-index áll. Hozzáállás, amely a gondolkozz globálisan és cselekedj lokálisan eszméjét hirdeti. Gazdasági modell, ami a technikai fejlődés értelmét a több szabadidő és nem a termelés maximalizálásában látja. Az elsőre naivnak tűnő gondolatokat többek közt olyan emberek teszik elérhetővé, mint a nemzetközileg elismert közgazdász, a magyar származású Polányi Károly, valamint Uruguay ex-elnöke, Pepe Mujica, aki nagy valószínűséggel személyesen is részt vesz a konferencián.

A Nemnövekedés gondolatiságának legfontosabb eleme, hogy a munkamegosztás ésszerűsítésével és a felhalmozás csökkentésével újra az ember, a közösség, a kreativitás és a szabadidő kerüljön a középpontba. Miközben több száz gazdasági és társadalmi szakértő a Corvinus Egyetemen ennek a gyakorlati megvalósításán dolgozik majd, addig mi szeretnénk egy kis ízelítőt adni Budapestnek ebből a színes utópiából.

Várunk valamennyi egyéni alkotó, sportoló, szervezet, csoport, önképzőkör egyedi és megvalósítható ötletét, amely a Fesztivál ideje alatt egy rövid időre új színt visz egy budapesti köztér életébe, és ezzel gazdagítva a résztvevők és a járókelők élményét az adott környékkel kapcsolatban. Az akció egyszerre legfeljebb 15 percre veheti használatba ugyanazt a közteret. Az akció többször megismételhető.

A pályázat elbírálása során előnyt élveznek azok a tervek, amik:

– köztérre viszik a művészet és a szabadidős tevékenységek felszabadító erejét

– interaktív módon lehetőséget teremtenek a járókelők bevonására

– érintik a Nemnövekedés által felvetett valamely témát

– alacsonyabb költségvetésű tervek

További információ, pályázati felhívás, jelentkezési lap